Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Monin abbé: Szól az arsi szent

Vianney Szent János, akit közönségesen csak az arsi szent plébános néven ismerünk, az isteni kegyelemnek csodája volt, s ő kereste is ezt a kegyelmet bámulatos hűséggel és odaadással. A hit volt tudománya, könyve pedig az Úr Jézus Krisztus. Tudományát nem könyvtárak porában szerezte, hanem imából. Az isteni kegyelem tanította mindarra, amit a maga s mások lelkiüdve érdekében tudnia kellett. Az Isten kegyelmének munkáját megsejtették benne az emberek s páratlan odaadással hallgatták. Csak az Úristenre s a lelkekre irányuló mondanivalója adta meg neki az igazi szónoki öntudatot és erőt, ez pótolta nála a tehetséget és kiképzést, ez adott szavainak páratlan fenséget és ellenállhatatlan erőt. De könnyű is volt másokat meggyőznie, mikor meglátszott rajta, hogy amit mond, maga is gyakorolja.

A könyvünk nem ad életrajzot, hanem hitelemző beszédeit, homíliáit s az emberekkel való érintkezésben elhangzott jellegzetes szavait tárgykörökbe gyűjtve. Mindezekből úgy látjuk, hogy kifejezésmódjának ereje főleg abban áll, hogy gondolatai a legtermészetesebb ruhában jelennek meg, abban, amely tartalmuknak legjobban megfelel. Költői lélek volt, szívéből tudta az igazi kifejezést, a valódi hangsúlyt napvilágra hozni. Ha kell, erőteljes és megdöbbentő szókat mond, egyébként pedig nagy a természetérzéke, képeit, hasonlatait onnan meríti, meg pásztoréletének boldog emlékeiből. A fizikai rendet az erkölcsivel, a természet titkait a hit titkaival tudta összekötni. A történelem adatai számára jelképek, példázatok, jóslatok és teljesedések, kérdések meg feleletek, egymást kiegészítő képek. (Fallenbüchl Ferenc)

A könyv három nagy részre oszlik:

Első rész. Az arsi plébános hitelemző beszédeiben
Az üdvösségről; Isten szeretete; A tiszta lélek kiváltságai; A Szentlélek; A Szent Szűz; A vasárnap megszentelése; Isten igéje; Az ima; A pap; A szentmiseáldozat; Krisztus Urunk valóságos jelenléte az Oltáriszentségben; A szentáldozás; Gyakori szentáldozás; A bűn; A kevélység; A tisztátalanság; A gyónás; A sarkalatos erények; Remény; A szenvedés

Második rész. Vianney Szent János homíliái
Bevezetés; Példabeszéd a konkolyról; Példabeszéd a szőlőmunkásokról; Példabeszéd az irgalmas szamaritánusról; Homília a nagyböjt első vasárnapjának evangéliumáról; Homília a pünkösd utáni huszonegyedik vasárnap evangéliumáról; Homília az év utolsó vasárnapjára

Harmadik rész. Az arsi plébános az emberekkel való érintkezésben
Az arsi plébános hite; Az arsi plébános reménye; Az arsi plébános szeretete; Az arsi plébános buzgósága; Az arsi plébános szeretete a szegények iránt; Az arsi plébános alázatossága; Az arsi plébános gondolatai a belső élet örömeiről; Az arsi plébános gondolatai az önmegtagadásról és az én haláláról; Hogyan beszélt az arsi plébános a szentekről


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1937 | Oldalszám: 192 | Méret: 17x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |