Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Just Béla: A modern francia katolikus irodalom – I. kötet

A katolikus szellemű irodalom oly szép virágzásnak indult Franciaországban és oly magas esztétikai színtájon jár, hogy nemcsak saját hazájában hódított magának széleskörű olvasóközönséget, hanem külföldön is a legnagyobb elismerésre talált. Az ifjabb írónemzedék megértéssel, sőt csodálattal fogadta jelesebb termékeit és úgy érzi, lassanként mindenütt, hogy az eladdig félvállról vett katolikus élményvilág mintaszerű irodalmi kifejezésre talált. E világszerte megnyilvánuló érdeklődés hullámai természetszerűleg hozzánk is elértek és mindinkább jelentkezett annak a szüksége, hogy a csodálatos szellemi fellendülés okát, körülményeit, irányait végre valaki egységes műben bemutassa. Több kisebb-nagyobb ilyen tárgyú tanulmány után végre Just Béla vállalkozott arra, hogy e katolikus szellemű irodalomnak a keletkezését, kialakulását, fejlődését egy nagyobb mű keretében ismerteti. Ennek a műnek csak ez az első kötete jelent meg.

A bevezetésében vázolja a katolikus gondolat útját a nagy megindítótól, Chateaubriandtól kezdve a XIX. század második felének mindent elernyesztő pozitivista eszmevilágáig. Azután az úttörők közül külön foglalkozik Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Léon Bloy, Paul Bourget és Joris-Karl Huysmans alakjával és műveivel. A könyv harmadik részében a beteljesült francia katolikus lírát mutatja be Francis Jammes, Louis Le Cardonnel, Louis Mercier és Marie Noël alakján keresztül.


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1935 | Oldalszám: 199 | Méret: 20x14 cm | Kötés: puha | Kiadó: Pázmány Péter Irodalmi Társaság | Sorozat: Magyar Kultúra Könyvtár | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |