Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Csávossy Elemér: A nagy Király nyomdokain. Lelkigyakorlat

Ez a kötet a Szent Ignác-féle lelkigyakorlatok második része a magyar hívek és a szerzetesi hivatás követői számára. A szerző az „Örök igazságok” előszavában írja, hogy az egyes kötetek ugyan szervesen összefüggnek egymással, hiszen a lelkigyakorlatoknak is egyes részei összefüggésükben egy nagy egészet képeznek; de mégis minden kötet önálló egységet akar alkotni, hogy egymagában is öt, nyolc vagy több napos lelkigyakorlatra módot és anyagot nyújtson. Hiszen mi sem tiltja, hogy lelkigyakorlatomat, lelki magányomat az egyik évben az örök igazságok, a másik évben Krisztus élete, a harmadikban kínszenvedése, a negyedikben az egyesülő szeretet elmélkedéseivel töltsem ki, bár átlag a legtökéletesebb módja a lelkigyakorlat végzésének az, hogy a lelkiéletnek mind a három fázisa, a megtisztulás, a lelki megvilágosodás vagyis az erényre való törekvés és a lelki egyesülés megfelelően képviselve legyenek. A lélek állapota szerint azonban majd az egyik, majd a másik szempont domborodik ki jobban, és a lelkiéletben való előhaladás foka szerint maga a lelki megtisztulás is más, más Krisztus követésének módja, más az Istennel való egyesülés a kezdőknél, a haladóknál és a tökéleteseknél.

Egyébként mind az elmélkedések Krisztus életéről és kínszenvedéséről, mind az elmélkedések az egyesülő szeretetről maguk is módot nyújtanak a lelki megtisztulásra, az erények követésére és az Istennel való egyesülésre, csak megfelelően kell beállítanunk elmélkedéseink tárgyát. Bár másrészt igaz, hogy az örök igazságok elmélkedései elsősorban a lelkiélet megalapozását és a lelki megtisztulást, az elmélkedések Krisztus életéről az ő követését és az erényekben való előre haladást vagyis a lelki megvilágosodást, kínszenvedésének elmélkedései részben ugyanazt, részben pedig a lelkiéletben való gyökeres megerősödést, dicsőséges életének és Isten szeretetének elmélkedései végre a lelki egyesülést szolgálják természetszerűleg.

A lelkigyakorlatoknak ez a második kötete Jézus életét tartalmazza Jeruzsálembe vonulásáig, vagyis kínszenvedésének megkezdéséig. Célja ezeknek az elmélkedéseknek az imént említett általános lelki előhaladás mellett főleg a helyes pályaválasztás vagy a helyesen választott pályán való tökéletes keresztény élet kinek-kinek sajátos hivatása szerint. Magától értődő dolog, hogy lelkigyakorlatainkban az itt kidolgozott elmélkedéseken kívül Jézus életének bármely más titkát is elmélkedésünk tárgyává tehetjük.

A lelkigyakorlat tíz napja a következő témák köré csoportosulnak:
Krisztus Országa (1. nap)
A rejtett élet (2., 3. nap)
Két Zászló. Választás. Tökéletes Követés (4., 5.nap)
Apostoli Hivatás (7. nap)
Világ Világossága (8. nap)
Szeretetreméltó Jézus, – Csodálatos Jézus (9., 10.nap)

A tíz nap elmélkedései:
1. nap: Krisztus Király hívása; A királyi Jegyes; Minden szív királya; Krisztus
2. nap: A Megtestesülés; Szűz Mária látogatása Szent Erzsébetnél; Betlehem; Jézus bemutatása a templomban
3. nap: A napkeleti bölcsek; A Szentcsalád Egyiptomba menekül; Názáret; A tizenkét éves Jézus a templomban
4. nap: Krisztus és Lucifer zászlaja; A hamis csábító és a lelkek igazi Jegyese; A szeretet királya; A két zászló az emberiség életében
5. nap: Három emberosztály; Három szűz; A király szava; Az alázatosság három foka
6. nap: Bevezető megfontolás a választáshoz; A helyes választás első módja; A helyes választás második módja; Az életreform
7. nap: Jézus megkereszteltetése; Jézus a pusztában; Az apostolok meghívása; Az apostolok küldetése
8. nap: A nyolc boldogság; A kánai menyegző; A szamariai nő; A kenyérszaporítás
9. nap: A naimi ifjú; Jézus lecsendesíti a vihart; Jézus jár a tengeren; Jézus kiűzi a templomból a kereskedőket
10. nap: A színváltozás; Lázár feltámasztása; Virágvasárnap; A megváltás előestéjén


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1935 | Oldalszám: 307, [8 tábla kép] | Méret: 21x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 13 MB |