Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Pierre Charles: Isten közelében. Elmélkedések – I. kötet (1927)

Életünk értéke attól függ, hogy mennyire kapcsolódunk Istenbe, mennyire élünk a természetfölötti isteni erõforrásokból és hogy az Istenbõl merített lelki életünk mennyire sugározza be, mennyire irányítja egész külsõ életünket. Összehangzó egységet kell teremtenünk a két ellentétesnek látszó világ, a természetfölötti és természetes, isteni és emberi életünk között. De ez a kapcsolat a kettõnek nem egymás mellé helyezése, hanem a legbensõbb egybeolvasztása úgy, hogy a természetfölötti egészen átjárja, éltesse az emberit, mint a lélek a testet, mint a gondolat a szót. Egészséges, erõs lelkiség, virágzó hitélet csak ebbõl a legbensõbb egységbõl fakadhat.

Ennek a bensõ kapcsolatnak megteremtésére tanítanak bennünket ezek az elmélkedések. Utakat mutatnak, amelyeken szüntelen Istenhez juthatunk. Meggyõznek bennünket, hogy életünk bármely pillanatában, a legkülönbözõbb körülmények közt is, nyitva áll elõttünk az út Istenhez, vagyis még inkább, hogy mindenütt, a legközönségesebb teendõink közepette is ott vagyunk Isten közelében, csak reá kell eszmélnünk.

Ez a mű második magyar kiadása. A Korda Kiadó jelentette meg az „Élet” myomdájában.

A könyv elmélkedései:
I. Ubi caput reclinet. Ahova fejét lehajtsa
II. Coenabo cum illo. Vele vacsorálok
III. Et Galilaeus es! Te is galileai vagy!
IV. Pone me juxta te! Tégy engem magad mellé!
V. Rabbi ubi habitas? Mester, hol lakol?
VI. Verba delictorum meorum. Vétkeim szava
VII. Fatigatus ex itinere. Elfáradván az úton
VIII. Lecythus olei. Egy korsó olaj
IX. Colligite fragmenta! Szedjétek fel a morzsákat is!
X. Singulis manus imponens. Mindegyikre kezeit tévén
XI. Dum nescit ille. A nélkül, hogy tudná
XII. Unde et memores. Reáemlékezvén
XIII. Rumor multitudinis. A tömeg zsivaja
XIV. Ut enarrent mirabilia tua! Hirdessék a te csodáidat!
XV. Cognoscunt me meae. Ismernek engem enyéim
XVI. Propter nos. Miérettünk
XVII. Communicantes. Egyek lévén mindnyájan
XVIII. Sancta Dei Genitrix. Istennek szent Anyja
XIX. Manibus junctis. Összetett kézzel
XX. Opus manuum tuarum. Kezed alkotása
XXI. Semper et ubique. Mindig és mindenütt
XXII. Vox Domini. Az Úr szava
XXIII. Amen
XXIV. Ego vadam. Hogy én elmenjek
XXV. Os meum annuntiabit… Ajkam hirdeti…
XXVI. Benedicite omnia opera Domini Domino! Áldjátok az Úr minden alkotmányai az Urat!
XXVII. Oculis clausis. Behunyt szemmel
XXVIII. Surgam et ibo ad Patrem. Fölkelek és Atyámhoz megyek
XXIX. In ipso radicati. Őbenne gyökerezve
XXX. Positis genibus. Térdre borulva
XXXI. In finem. Mindvégig
XXXII. Obsequium servitutis. Szolgaságunk hódolata
XXXIII. Pretiosa margarita. A drága gyöngy

Ugyanennek a könyvnek szöveges változata: http://www.ppek.hu/k981.htm

A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1927 | Oldalszám: 164 | Méret: 16x11 cm | Kötés: kemény | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |